limes.talentum
GERGELY GÁBOR ASZTALITENISZ AKADÉMIA

GERGELY GÁBOR ASZTALITENISZ AKADÉMIA

 

Gergely Gábor 1953. június 21-én, Budapesten született.
A kőbányai Pongrác-telepről induló fiú labdarúgóként kezdte sportpályafutását (az MTK-ban Pölöskei álnéven játszott),
majd a KSI-ben kötött ki egy ping-pong toborzót követően.
1970-ben váltott egyesületet, s lett a BVSC versenyzője.
A kétszeres Európa-bajnok Rózsás Péter edzette, aki a Berczik-féle utat járta.
Berczik Zoltán 143 játékos közül választotta ki 
Jónyer és Klampár mellé a válogatottba, ahol nem okozott csalódást.

1974-ben, Újvidéken egyesben csak 3:2-es játszmaaránnyal kapott ki a csehszlovák Orlowskitól,
ugyanott a csapat is csak a svédek ellen vesztett, s szerzett ezüstérmet.
1975-ben, Kalkuttában Jónyer Istvánnal párosban világbajnok lett, három évvel később a duisburgi Eb-n egyéniben,
párosban (a csehszlovák Milan Orlowskival) és csapatban is aranyérmet nyert.
Ő az egyetlen egyéni Európa-bajnok a nagy trió tagjai közül.
1979-ben, éppen 30 évvel ezelőtt Phenjanban övék lett a csapat világbajnoki cím is,
melyet 1981-ben Újvidéken egy vb-ezüstéremmel egészítettek ki. 

Berczik Zoltán elhitette a nagy hármassal, hogy a kínaiakat is képesek legyőzni!
1982-ben hazai pályán, a BS-ben nyert Eb-aranyat a magyar gárda,
ahol Gábor szerzett még Jónyerrel párban egy ezüstérmet és egyéniben is a dobogóra állhatott.
Utolsó kiemelkedő eredménye az 1983-as tokiói vb-hez kötődik, ahol a magyar válogatott bronzérmet vehetett át.

Gergely Gábor részese volt a BVSC 1980-as BEK-, s az 1973 és 1983 között elért öt VVK győzelmének is.
Később, egy szezonon át a szakosztály edzője volt.
Több mint 300-szoros válogatott, kilencszeres magyar bajnok.
Egyszeres Európa Top 12-győztes. (1978)
Négyszer választották meg az év asztaliteniszezőjének. (1973, 1974, 1977, 1978)
1985/86-ban az osztrák Volkersdorf versenyzője volt, majd 1990-ben Cegléden fejezte be pályafutását.
1992 óta újságíróként dolgozik.

A Gergely Gábor Asztalinetinsz Akadémia az újonctól a veterán korosztályig lelkesen várja a ping-pong rajongóit.
Klubunkban modern, napjaink elvárásainak megfelelő, szép körülmények várják a látogatókat:

Joola asztalok, öltözők zárható szekrényekkel, zuhanyzók,szauna,kondicionáló terem,büfé.

Feladatunknak tekintjük az asztalitenisz népszerűsítését, a sportág számára az utánpótlás-nevelést és a tehetséggondozást.
Klubunk örömmel látja a sportággal most ismerkedőket, a régebb óta ping-pongozókat, és az igazolt versenyzőket, csapatokat egyaránt.
Szakember segítségével egyéni és csoportos edzéslehetőséget biztosítunk, akár gyerekek, akár felnőttek számára.
Asztalitenisz-termünk egyaránt kínál sportolási, szórakozási lehetőséget cégeknek, családoknak, baráti társaságoknak.
Ilyen alkalmakra a helyiség bérelhető.

Bejelentkezés: +3630-611-5992


Asztalbérlés: 600Ft/fő/óra
Diákoknak: 15% kedvezmény

 


1047 Budapest, Fóti út 56.

 

 


Pierre Gasly - a Forma-1 pilótája - az elsõ magyar rajongói oldal a francia pilótáról    *****    CAN YAMAN - a legszexibb török színész - CAN YAMAN - a leghíresebb török színész - CAN YAMAN - az új Sandokan    *****    Novella-premier: Rémálom az erdõ sûrûjében (1. rész) - Ha szereted a hátborzongató történeteket, kattints a linkre!    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    Xtina Hungary - A legnagyobb Christina Aguilera fan site - KATT!    *****    Egy párkapcsolat elõtt, fontos tudni alapvetõ ismereteket a társadról.Ezért fontos a párkapcsolati elemzés. Rendeld meg!    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés, csak 5000 Ft. rendeld meg most és minden kérdésedet, + megbeszéljük!!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzés diplomás asztrológustól. Keress,szeretettel várlak!Kattints!    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Én segítek értelmezni azt,amit látsz.Várlak az oldalamom    *****    Simonyi ingatlan2023 Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen    *****    PREKAMBRIUM HUNGARY - Videók, cikkek a tudomány világából. Légy részese te is!    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    Why do all the monsters come out at night? - click here - Why do all the monsters come out at night?    *****    Why do all the monsters come out at night? - click here - Why do all the monsters come out at night?    *****    Csatlakozz közénk, és légy része fantasy világunknak! - Rose Harbor. egy fórumos szerepjáték a gportal felületén! - RPG    *****    ROSE HARBOR - and i know now that this world will never be enough for me - ROSE HARBOR    *****    Rajz, vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)